World of Coffee
Egy kis Kotori kitérőt követően kedvenc elektromos járművünkön érkezünk meg az Espresso hazájába, ahol olyan mennyiségű inger éri minden érzékszervünket, hogy nem kevés időbe telik, mire felocsúdunk a tapsztaltakból és megfogalmazzuk, miért is annyira hasznos és inspiráló ezekre a kiállításokra járni.
Ezen a rangos eseményen a kávészakma kiemelkedő szereplői mutatkoznak be, a standoknál zöldkávé kereskedők, pörkölők, kávégép gyártók és forgalmazók képviseltetik magukat a világ minden tájáról.
Új gondolatcsírák, izgalmas ötletek születnek, kapcsolatot építünk, épülünk, inspirálódunk, fejlődünk. Biztosak vagyunk benne, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy még magasabb színvonalú szolgáltatásban tudjuk részesíteni ügyfeleinket, még autentikusabban képviseljük a kávés életérzést, így sok szempontból a ügyfeleinkkel való kapcsolatunkra is pozitívan hat egy-egy ilyen meghatározó esemény.
Közvetlenül a kávéültetvények tulajdonosaival tudunk kapcsolatokat építeni, kávéikat első kézből letesztelni, megkóstolni – ez tényleg maga a KÁVÉMENNYORSZÁG!
Sokkal kiszámíthatóbaban tudunk tervezni stratégiailag és pénzügyileg, hiszen első kézből jutunk bennfentes információkhoz a kávé világpiacán zajló eseményekről, helyzetekről, előrejelzésekről.
A világ minden tájáról érkeznek kávétermelők, kávépörkölők – amellett hogy rengeteg féle kávét kóstolunk, izgalmas betekintést nyerni a hely- és kultúraspecifikus kávéfogyasztási szokásokba is. Olyan ez, mintha egy nagy csarnokban bejárnánk az egész világot Braziliától Columbián, Kenyán, Etiópián át Vietnámig is és még azon is túl.
Első körben próbálhatjuk ki az újdonságokat, legyen szó új termékbevezetésekről, kávégépekről, technológiai fejlesztésekről.
Szakmai eszmecserékben, tréningeken, workshopokon vehetünk részt, minden kérdésünkre választ kapunk.
Emellett élőben kísérhettük figyelemmel az eseménnyel párhuzamosan futó Kávé világbajnokságot is (WCC – World Coffee Championship) , ahol a világ legjobb baristái mutatták meg tudásukat.
Itt éppen az etióp kávéceremóniába kaphattunk egy kis betekintést. A hagyomány szerint Etiópiában a kávézás társas esemény, a társadalmi és kulturális élet alapja. Ha meghívást kapunk egy ilyen ceremóniára, az a tisztelet és barátság jele. A családok, barátok ilyenkor vitatják meg a mindennapi kisközösségi vagy politikai, kulturális történéseket.
Egy-egy ilyen tradícionális rituálé alkalmával szinte minden érzékszervre hatnak: füstölőt gyújtanak (fenyőtömjén, mirhafű, szantálfa), feldíszítik a helységet, füvet szórnak a földre, melyre a kávésasztalt helyezik, nassolnivalókat (pl.: kukoricát), illetve a kávé ízesítéséhez szükséges kiegészítőket készítenek elő.
A világ legősibb kávéfőző edényét, a “jabana”-t is magukkal hozták a kiállításra.
A legújabb Vitaminbox Smart Café családtag – az új, óriási kapacitású pörkölőgépünk – érkezése kapcsán is tudtunk konzultálni a partnerképviselettel. Már nagyon vártuk ezt a gépet, hisz az idei évben jelentősen megnövekedett a saját pörkölésű kávéink iránti kereslet. De erről bővebben talán majd egy másik hírlevélben 😉
Köszönjük Milánó a sok inspirációt, jót kávéztunk ismét!