
INNOVÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, DIGITALIZÁCIÓ
A Vitaminbox Smart Café csapata is ellátogatott a 2022. május 11. és 14. között megrendezésre került Venditalia kiállításra Milánóba, mely a legjelentősebb nemzetközi rendezvény az automata étel- és italelosztás, a Vending és az OCS (Office Coffee System – irodai kávérendszerek) területén.
32.000 négyzetméteren több, mint 300 cég mutatta be az ágazatban elért innovációit, termékeit, a legújabb felfedezéseket. Örömmel konstatáltuk, hogy egy nagyszerű szakmai közösség tagjai vagyunk, ahol már egyre több az ismerős „arc”.
Büszkék vagyunk rá és melengeti a szívünket, hogy azt a filozófiát, amit anno megálmodtunk és azóta is képviselünk itt Magyarországon, ma már számos cég vallja és gyakorolja nemzetközi szinten: A minőségi élményt nyújtó munkahelyi kávézást, kiváló szolgáltatással. Nem olyan könnyű ezt kivitelezni, mint amennyire egyszerűen hangzik, nem sokan képesek erre a valóságban.
A kiállítókat végig nézve megállapítottuk, hogy a jelenlegi beszállítóinkkal nagyon jó úton haladunk. Találkoztunk és eszmét cseréltünk partnereinkkel az EVOCA Group standjánál, ahol most is a legnagyobb tömeg és érdeklődés volt. Rengeteg új terméket kipróbáltunk, megkóstoltunk, reméljük, hogy idővel Magyarországra is hozhatunk belőlük.
A jövő világa
egyre személyreszabottabb és fenntarthatóbb lesz
Bár a termékekből nem, de a legforróbb európai trendekből, témákból hoztunk egy kis kóstolót:
2022-ben a vending iparban az innováció, a fenntarthatóság és a digitalizáció a kulcspontok, amelyek a világjárvány okozta megtorpanás után még fontosabbak.
DIGITALIZÁCIÓ
A digitális innováció magával hozza az egész szektor fejlődését, megváltoztatja az árusítólánc minden fázisát: egyre intelligensebb működés, nagyobb mértékű megtakarítások, fenntarthatóbb működtetés, fokozottabb végfelhasználói bevonás. A szoftveres konfigurációval lehetőség nyílik arra, hogy a vevők igényeinek leginkább megfelelő gépet megépítsük virtuálisan, lehetővé válik az agilis karbantartás elvégzése, a távolról történő beavatkozás bármikor. Az egyre személyre szabottabb, felhasználóbarát és látványos felhasználói élmény nagyobb felhasználói interakciót is teremt.
A LEGNÉPSZERŰBB TECHNOLÓGIÁK
A telemetriai eszközök, amelyek lehetővé teszik az integrált SIM-kártyás gépek és felhőplatformok távoli kezelését.
Az érintésmentesség és a készpénzmentesség is erősen jelen van a fizetési szolgáltatások egyszerűbbé tétele és a gépkezelés higiénikusabbá tétele érdekében az okostelefonokhoz készült applikációkon keresztül. A jövő nem a bankkártyás fizetésé, hanem a érintésmentes, applikáción keresztüli vásárlásé. Ez sokat ígérően hangzik, szerintünk is ez – lenne – a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldás, azonban a legtöbb gyárban a kék gallérosok körében vagy ott ahol nagyon szigorú biztonsági előírások vannak, a dolgozóknak nincs lehetőségük a mobiltelefonos fizetésre. A kizárólag app-el működő, minden gombot nélkülöző automaták így nem minden vállalatnak jelentenek még megoldást.
A jövő világa egyre személyre szabottabb lesz: Az IT háttérrendszereknek és a felhasználói élményt fokozó fejlesztéseknek köszönhetően egyre közelebb kerülhetünk a fogyasztókhoz, a fogyasztói szokások megismeréséhez, egyből valós visszajelzéseket kaphatunk, melyeknek köszönhetően gyorsan tudunk reagálni a felmerülő igényekre.
TERMÉKFEJLESZTÉS
Nagy a hangsúly a kávé- és snackautomaták, az automata barista kávégépek, karos kávégépek, valamint a termékek, termékvonalak fejlesztésén, a kínálat javításán, a technológiai folyamatok optimalizálásán.
POLARIZÁLÓDÁS
A fogyasztás polarizálódása nem csak magyarországi helyzet, Olaszországban is alacsony vagy magas árú kávéfogyasztáshoz vezet.
ÖKO-FENNTARTHATÓSÁG
Kerestük az olyan környezetbarát kiegészítő termékeket (pohár, keverő pálca), melyek fenntarthatóság szempontjából is megfelelnek az elvárásoknak, de a fogyasztói élményt sem befolyásolják kedvezőtlenül. A kiállított termékek kapcsán gyakran felmerült a kérdés, hogy amellett, hogy környezetbarát anyagok felhasználásával készültek, milyen módon és mennyi idő alatt bomlanak le, mennyire pontos a kivitelezés (pl.: a keverőpálca ne akadjon el a gépben), mennyire tartósak, van-e mellékízük. A legjobb persze, ha a saját poharunkat használjuk, melyre azonban nem minden szektorban van lehetőség, ám ahol igen, ott különböző ösztönző módszerekkel hatással lehetünk a felhasználók viselkedésére.
Fontos téma a termékek életciklusa és a körkörös gazdaság is, amelyek során a gépek vagy akkumulátorok újrahasznosítására szakosodott cégek bizonyos esetekben képesek a gépeiken található anyagok 75-95%-át újrahasznosítani.
CSOMAGOLÁS ÉS DESIGN
Fenntarthatóság ide vagy oda, a külcsíny, a csomagolás, a design továbbra is óriási szerepet játszik a fogyasztás befolyásolásában. Akár a letisztult, modern vagy éppen tradícionális de újragondolt gépdizájnt nézzük, akár a snackek csomagolását. A kávé kapcsán ez csak a kiskereskedés esetében igaz, az automata kávéztatás, munkahelyi kávézás területén ez kevésbé fontos, hiszen a csomagolás legtöbb esetben nem találkozik a fogyasztóval, egyből a gépeket töltik fel a kávéval. Ebben az esetben meglátásunk szerint különösen fontos, hogy nagy mennyiségű csomagolás környezetbarát anyagokból készüljön.
Mindent egybevetve a Milánóban tapasztaltak alapján is megbizonyosodtunk róla, hogy a Vitaminbox Smart Café méltó képviselete az olaszok által diktált kávézási stílusnak. A hazai fejlesztéseink, saját ötleteink lépést tartanak, sőt felveszik a versenyt a nemzetközi újításokkal az irodai kávézás és az egészséges irodai snacking területein.